Fordisakk* Nagymester Open

Fordisakk* Nagymester Open

A 25 éves Papp Béla Alapítvány méltó módon emlékezik meg

a 30 éve elhunyt Béla Bácsiról egy

Fordisakk* Nagymester Open versennyel

Budapest, 2018. február 19-27.

*hagyományos szabályok, kivéve, hogy az alapállásban a 2 tábor helyet cserél

és a világos helyén álló sötét kezd (ld. csatolmány)

A verseny célja: kideríteni, hogy a kezdés joga valóban előnyt jelent-e, vagy a feketéhez fűződő negatív asszociácók (előítéletek) befolyásolják a másodhúzót (már a felkészülésben és játék közben) és a statisztikát.

Helyszín: a Magyar Sakkszövetség versenytermei, Budapest V., Falk Miksa u. 10.

Lebonyolítás: 9 (napi 1) fordulós svájci rendszer, a FIDE 2018 január 1 utáni szabályaival

Az OLVASHATÓ játszmaírás kötelező, a döntetlenajánlat tilos!

Játékidő: 90-90 perc+30 másodperc lépésenként.

A fordulók naponta 16,00 órakor kezdődnek, kivétel az utolsó forduló (február 27-én), amikor a játék 11,00 órakor kezdődik.

Megnyitó: 2018. február 19-én 15,45 órakor

Ünnepélyes díjkiosztó: 2018. február 25-én 15,30-tól.

Minden magyar nemzetiségű férfi- és női nagymester, valamint a rendezők által meghívott további játékos nevezési díj nélkül jogosult indulni – kérjük, hogy az indulási szándékot január 31-ig jelezzék

Györkös Lajosnál (mobil: 06/20-275-27-17, E-mail: versenyiroda@chess.hu).

Információ: Adorján András (tel: 06-1 318-6259, E-mail: blackisok@gmail.com)

A Györkös Lajoshoz eljuttatott nevezéseket (nevezési díj nincs – hozzájárulást szívesen fogadunk) a rendezőség korlátozott létszámban – 50 főig – tudja elfogadni.

A 2018. januári FIDE-listán 2520 fölötti játékosok 25.000,- Ft,

a 2400 fölötti női és férfi nagymesterek 15.000,- Ft díjgaranciában részesülnek.

Díjazás:      I. 100.000,- Ft, II. 60.000,- Ft, III. 40.000,- Ft,

                   IV. 30.000,- Ft, V. 20.000,- Ft, VI. 15.000,- Ft.

Minden induló ajándékot kap. Különdíjak a mezőny összetételének megfelelően.

A díjak (beleértve a díjgaranciát) csak a díjkiosztón vehetők át!

Holtverseny eldöntése azonos pontszám esetén:

1./ egymás elleni eredmény, 2./ több „fogadó” győzelem, 3./ magasabb „fogadó” %...

Kérjük, hogy akik tehetik, támogassák törekvéseinket – elsősorban a

Magyar (és a Budapesti) Sakkszövetséghez fordulunk segítségért.

 

SwitChess / FordiSakk

1. c2-c4 (or anything else / vagy bármi más)

 

A Fordisakk természetesen a hagyományos szabályok szerint játszódik. A különbség csak annyi, hogy a két tábor helyet cserél az alapállásban. A fehér helyén álló fekete (kezdő) nyit, és a sötétként játszó fehér (fogadó) válaszol. A parti ezután normálisan folytatódik.

Ez a mutáció igen furcsa, sőt, komikus képeket hoz létre, de nem öncélúan!

Egy kísérletről van szó. Azt mondják, világossal jobb játszani. Ha valóban így előnye, az csak a kezdésből következhet. Ugyanakkor a fekete színhez „sötét” asszociációk tapadnak. A különböző szóösszetételekből csaknem százat gyűjtöttünk össze – kettő kivételével MIND negatív!

Magyarán szólva, a kísérlet célja: megtudni, hogy a kezdés, vagy az egész játszmában birtokolt fehér (fogadó) bábok színe számít többet?

Természetesen egyetlen verseny eredményeiből messzemenő következtetéseket levonni nem lehet. De én, mint „feltaláló” biztos vagyok benne, hogy jó mulatság lesz, és nem tanulságok nélkül. Kiváncsi vagyok a mérlegre…

The SwitChess (Fordisakk)

naturally is played according to traditional chess. The only difference is that the two camps changing places in the beginning position. BLACK is to start standing in the place of White, in return White that is playing in the place of BLACK replies.

This mutation creates odd and comical pictures but not l’art pour l’art!

It is an experiment. They say it is better to play with White. If it is really so  could only be because of the right (and duty) of the first move. However almost all the associations connected with BLACK are negative. I have collected just hundreds of such combination.

In short: the aim of the test tournament is to learn whether moving first or playing White in the whole game gives an advantage?

Naturally you cannot draw a firm conclusion of just one tournament. But I, the ’innovator’ am sure that there’ll be interesting games and I’m eager to see the statistics of this tournament….