Finnugor barátsági sakkverseny Finnországban

Finnugor barátsági sakkverseny Finnországban

Finnugor barátsági sakkverseny Finnországban – Heinola-ban

2017. november 17–19.

A Finn Sakkszövetség finnugor rokonnépi mérkőzést rendez Heinola városában 2017. november 17–19-én. A versenyt Finnország és Észtország 100 éves függetlenségének, Magyarország valamint Finnország és Észtország 100 éves állami kapcsolatainak, továbbá Oroszország finnugor népei 100 éves nemzeti jogainak tiszteletére szervezzük.

A sakkmérkőzésre népeink széles sakk-kedvelő köreit képviselő 25 játékost várunk mind a négy résztvevő csapatba.

A három állam mellett Oroszország finnugor népeinek közigazgatási területei alkotnak egy csapatot. Az oroszországi csapat összeállításánál figyelembe veszik az összes oroszországi finnugor nép közigazgatási területének (köztársaság, autonóm terület vagy autonóm körzet) sakkozóit – nemzetiségüktől függetlenül.

Számításba jöhetnek azok a nemzetiségük szerint finnugorként számon tartott sakkjátékosok is, akik Oroszország más területein élnek. A Finnugor Világkongresszus szerkezetének megfelelően a finnugor népekhez soroljuk a szamojéd népeket is.

Finnország, Észtország és Magyarország csapataiban igény esetén lehet szerepeltetni külhoni finneket, észteket, magyarokat is.

A csapatok egyszer mérkőznek meg egymással úgy, hogy mindig az azonos számú táblán szereplő versenyzők játszanak egymás ellen. Összesen három forduló lesz. A győztes csapat különdíjban részesül, és a legjobban szereplő versenyzőket is díjazzuk.

Továbbá 5 fordulós svájci rendszerű nyílt sakkversenyt rendezünk minden más résztvevőnek.

Szombaton este a Finn Sportiskolában fogadást adunk az összes résztvevő számára.

A versenyek minden résztvevőjét a Finn Sportintézetben helyezzük el, s itt találhatók a versenyhelyszínek, valamint a bankett helyszíne. Az étkezés szintén az Finn Sportintézetben történik. A tanintézet Vierumäki-ben, Heinola város egyik alközpontjában helyezkedik el. Vierumäki Dél-Finnországban, Heinola központjától 13 kilométerre nyugatra helyezkedik el, 25 kilométerre Lahti városától.

A verseny 20 játszmáját követni lehet a világhálón. Egy-egy forduló mintegy 4 óra hosszat tart.

A mérkőzés november 17-én (péntek) este kezdődik, november 18-án (szombat) délután folytatódik, és november 19-én (vasárnap) délben kezdődik a záró forduló.

A barátsági mérkőzésen és a nyílt versenyen a gondolkodási idő 1,5 óra + 30 másodperc lépésenként. Viszont ettől eltérően a nyílt verseny 1., 2. és 3. fordulójában (november 17., péntek) a rapidsakk időbeosztását alkalmazzuk: 20 perc + 12 másodperc lépésenként. Pontegyenlőség esetén mindkét versenyen pontszámítást alkalmazunk a győztes megállapításához.

A csapatokba szívesen látunk hölgyeket is, valamint ifjúsági versenyzőket – lányokat is beleértve. Egy részük külön asztalokon egymás ellen játszhat.

A versenyzők mellett minden csapatnak legyen csapatvezetője és egy segítője, aki nyelvtudással kell hogy rendelkezzék.

A helyszínen sakkbíró segít, közreműködik egy fényképész-videókészítő, valamint egy műszaki szakember, aki felügyeli a megfelelő sakkórákat, és ellátja az élő közvetítéssel összefüggő feladatokat.

Sajtótájékoztatót is tartunk, és igyekszünk meghívni minél több tévécsatorna képviselőjét.

A résztvevők saját államuk területén fedezik utazási költségeiket, de miután megérkeztek Finnországba, a verseny helyszínére szállítjuk őket. Autóbuszos utaztatást tervezünk a helsinki kikötőből (főleg az észteknek), a Helsinki-Vantaa repülőtérről (főként a magyaroknak) és Vainikkala határátkelőtől vagy Lahti egyesített vasút-autóbusz-állomásáról (főként az oroszországiaknak). Esetleg lehetséges a közös vonatút a Szentpétervár–Tikkurila–Vammala vasúti vonalon autóbusz-összeköttetéssel Ellivuori-ig, amely esetben a rendezők képviselőjének a helyszínen kellene lennie, hogy segíthessen a vonat-átszállásnál.

A helyszínen minden költséget fizetünk. Saját erőként fejenként 100,- eurót kell leróni mind a rokonnépi mérkőzésen, mind a nyílt versenyen. A rokonnépi mérkőzésre távolról érkező oroszországi résztvevők utazási és vízumköltségeit figyelembe vesszük. A rendezők fenntartják a lehetőséget a költségvetési és napirendi tervezet megváltoztatására.

A rokonnépi verseny megrendezéséről a verseny rendezőbizottsága gondoskodik. A bizottság tagjai: Juha Sundelin elnök (a Finn Sakkszövetség elnöke), Arto Satonen (a Finn Képviselőház 2. alelnöke, finn sakkmester), Marko Tauriainen (a Finn Sakkszövetség irodavezetője), Pekka Kauppala (a Helsinki Egyetem docense, finn sakkmester, nemzetközi levelezési sakkmester), Petteri Laihonen (a Jyväskyläi Egyetem docense, finn sakkmester).

A versenyszervezésben a kapcsolattartó Pekka Kauppala.

Villámlevélcíme: pekka.kauppala@shakkiliitto.fi

Ügyintéző telefonos elérhetőségét később közöljük.

Ne habozzanak érdeklődni, tegyék föl kérdéseiket, jelezzék kívánságaikat Pekka Kauppala tanár úrnak orosz, német, angol, észt, finn vagy svéd nyelven!

Szeretettel várjuk Önöket Heinola-ba!

A rokonnépi sakkverseny munkacsoportja