Erdélyi István méltó ellenfele volt a világbajnok Aljechinnek is

Erdélyi István méltó ellenfele volt a világbajnok Aljechinnek is

Erdélyi István, kiváló nemzetközi sakkmester, aki méltó ellenfele volt a világbajnok Aljechinnek is.

Erdélyi István 1905. november 17-én született Temesváron. Az első ismereteket a sakkjáték terén 5 éves korában szerzi meg. Tanítómestere Balla Zoltán, a XX. század első évtizedeinek kiváló sakkmestere volt. Balla Zoltán az Erdélyi család jó barátjaként kezd foglalkozni a kis Istvánnal. Különben Balla Zoltán meghatározó kezdeményezője az Országos Sakkszövetség megalakulásának, ami mellett szenvedélyes hangú cikkekben agitált. A Budapesti Hírlap sakkrovatát szerkeszti.

                Balla nemzetközi versenyeken vesz részt és játszik a kor nagy mestereivel. Küzd az országos bajnokságot jelentő tornák létrehozásáért, majd játszik is ezeken a versenyeken, amelyeket akkoriban másként neveztek: Nemzeti sakkverseny, Szövetségi mesterverseny. Rövid ideig vidéken is él. Kolozsváron a sakk-kör alelnöke is volt. Temesvárra, mint a történelmi Magyarország sakkéletének kiemelkedő városába érkezik. 

                Már a XIX. sz. végén Temesvár sakkélete igen vonzó lett a budapesti és bécsi sakkmestereknek. Többen is ellátogattak ebbe a városba, szimultánokat tartottak és tornákon vettek részt. Így 1920-ban is: Réti Richárd a többnemzetiségű – osztrák, magyar, cseh – sakkmester egy szimultán megtartására Temesvárra érkezik. Az akkor 31 éves sakkmester 1918 és 1924 között a világ legjobbjai közé tartozott. Kiváló sakkíró és a megnyitások kiváló szakértője , nevéhez fűződik a Réti megnyitás.

                A hír hallatára a 15 éves Erdélyi elhatározza, hogy részt vesz ezen a szimultánon. Nagyon bátran játszik és a 18-ik lépésig hősiesen küzd ,sőt megcsillan előtte a nyerés lehetősége is. De ekkor a vezérével egy nagyon rosszat lép és pár lépés után kénytelen feladni a játszmát. Bár kissé letörte a vereség, de ahogy később humorosan nyilatkozott a neves román sakktörténésznek C. Stefaniunak – meg volt az elégtételem, mert már 15 éves koromban nemzetközi játékos voltam!

                A vereség kijózanította és szorgalmasan nekilátott a sakkjáték elméleti tanulmányozásának. Ugyanakkor rendszeresen részt vett Temesvár helyi sakkversenyein. Ebben az időszakban Österreicher Adolf irányítása alatt tanul. Ki is ez a tanítómester? Österreicher Adolf 1888-ban született a Temesvár közeli Lugoson. Tanulmányai elvégzése után az üzleti életnek jeles szereplője lesz. 1928-ban Tyroler Sándorral és dr. Steiner Adolffal megteremtik a Bánáti Sakkozók Egyesületének az alapjait, majd 1933-ban létrehozzák a „Kadima” nevű sakk-kört. A szervezésnek és az oktatásnak szenteli életét. Hamar felismeri Erdélyi István tehetségét és több éven keresztül tanítómestere és támogatója volt.

                Erdélyi első jelentős fellépésére 1925-ben kerül sor, amikor is bekerül Temesvár sakkválogatottjába. A temesváriak Bukarest válogatottjával mérik össze erejüket. Az első találkozóra Bukarestben kerül sor 5 asztalon, oda-vissza rendszerben. Ezen az első találkozón a temesváriak 7-3- ra győznek. A visszavágón Temesváron a bukarestiek győznek 8-2- re. Kissé paradox az eredmény! 1925 tavaszán a Pünkösdi Ünnepek alkalmával a bukaresti „Kereskedők Tanácsa “ nevű sakk-kör meghívta Temesvár öt fős válogatottját egy mérkőzésre oda-vissza rendszerben. A temesváriak csapatában Tyroler, Schlarkó, Márton , Erdélyi és Spitzer szerepeltek. A találkozón a temesváriak 7-3- ra győztek. 

             1927-ben először vesz részt az országos bajnokság középdöntő szakaszán, de nem kerül be a döntőbe. Ez csak 1930 tavaszán sikerül neki, amely bukovinai Csernovicban / Cernăuți / kerül sor. (Ma ez a város Ukrajnához tartozik). Erdélyi nagyon jól szerepel és dr. Balogh Jánossal együtt az első helyen végeznek. Országos bajnoknak dr. Baloghot nyilvánítják, mert az egymás elleni játszmájukban dr. Balogh legyőzte Erdélyit. Az első négy helyezett a következő volt: 1. dr. Balogh 8 2. Erdélyi 8 3. Tyroler 7,5  4. Linitia 6,5 (11 résztvevő).

                193o-ban Erdélyi megkezdi nemzetközi szereplését. Részt vesz Stubnyafürdőn egy erős tornán. Igaz, hogy gyengén szerepel, de egy szép játszmában legyőzi Salo Flohr mestert, aki abban az időben a világ egyik kiváló játékosa volt. Erdélyi világossal kezd, Flohr mester a nimzoindiai védelmet választja. Erdélyi nagyon jól játszik és így a 29. lépésben Flohr elismerte vereségét.

                A következő években Erdélyi Románia egyik legjobb játékosa lesz. 1931 áprilisában részt vesz Bukarestben az országos bajnokság döntőjén. A kiegyensúlyozott verseny végén országos bajnok lesz. A 12 résztvevő rangsora a következő volt : 1. Erdélyi István 9,5 (országos bajnok) 2. dr. Balogh János 9 3.Tyroler Sándor 8. Szintén 1931-ben részt vesz Prágában a sakkolimpián , a román csapat tagjaként. Az olimpia szenzációja volt az Aljechin (az akkori világbajnok) elleni partija, amelyben Erdélyi kiemelkedően jól játszik és majdnem legyőzte a világbajnokot. Sajnos a 3o-ik lépésnél nem vette észre a nyertes variánst, és az időzavarban ismét hibázott. A csapat összeállítása a következő volt : Erdélyi, dr. Balogh, Baratz, Gudju és Wechsler. A román csapat a 15. helyen végzett 19 résztvevőből. Részeredmények: Erdélyi 6 /15 , Dr. Balogh 5,5 /15. Erdélyi négy játszmát nyert. Győzött Herman Mattison lett mester , Vladas Mikenas lett-litván bajnok, Manuel Golmayo spanyol bajnok, és Hans Johner svájci mester ellen.

                1933-ban részt vesz a budapesti Nemzeti mesterversenyen és a dicséretes 6-7. helyen végez, az osztrák Hans Müllerrel együtt. (15 résztvevő volt). Megelőzte dr. Baloghot, Havasit, Steiner Endrét, Lovast, Kóródyt,  Sterket , Székelyt és Piklert. Egy harcos játszmában sötéttel legyőzte Erich Eliskases osztrák nagymestert.

                1933 őszén részt vesz a temesvári sakk-kör őszi tornáján. Ennek eredménye: 1. Erdélyi 10  2. Tyroler 8 3. Boskovits 7,5 (12 játszmából). A szakértők szerint Erdélyi játéka fokozatosan fejlődik, tornáról tornára.

                Az 1934-es év igen eredményes volt Erdélyi számára. Részt vesz Klosterneuburgban egy tornán , ahol 4-5. helyen végez 10 résztvevő közül. Ebben az évben újra részt vesz a budapesti Nemzeti mesterversenyen, és az 5-6. helyen végez a 17 résztvevőből. Kitűnő játékkal újra legyőzi a tornát nyerő Erich Eliskasest, Vladas Mikenas észt-lett sakkmestert, többszörös lett bajnokot, G. Réthy Pált, Herman Mattison lett mestert, Manuel Golmayo spanyol mestert, és Lovas Gyulát, a XX. század elejének ismert magyar sakkozóját. A torna első hat helyezettje a következő volt : 1. Eliskases 13 2-3. Lilienthal és G. Réthy 10,5 4. Steiner Endre 10 5-6. Erdélyi és Havasi 9,5.

                1934-ben újra Bukarestben rendezik a román bajnoki döntőt, amelyre meghívják Spielmann osztrák nagymestert, akinek a legnagyobb sikerei az 1926-os semmeringi torna megnyerése és az 1927-ben szerzett német bajnoki cím volt. A 16 résztvevős verseny győztese természetesen Rudolf Spielmann 12 ponttal. Őt követi Erdélyi István 11,5  Tyroler Sándor 10,5 majd dr. Balogh János 10. Az országos bajnok így Erdélyi István lett.

                Az 1935-ös év igen gazdag volt eseményekben. A legfontosabb a Varsóban megrendezett sakkolimpia volt. A 20 résztvevő közül a román csapat a 17. helyen végzett. Összeállításuk a következő volt: Silberman, Ichim, dr.Bródy, Erdélyi és Popa. A legjobb eredményt dr. Bródy érte el 8,5 ponttal 15-ből. Erdélyi csak 6,5 pontot szerzett 19-ből, de egy szép győzelmet aratott a francia Raizmannal szemben.

                Az országos bajnokságot 1935 júniusában újra Bukarestben rendezik meg. Erre a versenyre meghívják Eugen Znoszko-Borovszkij orosz-francia mestert. A verseny végeredménye a következő volt : 1. Znoszko-Borovszkij 12,5 2. Silbermann 12,5 3. dr. Bródy 10,5 4. Erdélyi 10 5. Halic 9,5 6.Ichim 9. Így az országos bajnok a fiatal H.Silbermann lett. Ezen a döntőn 16-an vettek részt. Ugyanebben az évben egy 6 résztvevős tornára került sor Bukarestben. Az oda-vissza rendszerben játszott torna győztese Erdélyi István volt 7,5 pontal. Őt követte Toma Popa 7 ponttal. Szintén ebben az évben rendezték meg a Marco György emlékversenyt. Marco György igen tehetséges mester volt, több éven keresztül román és osztrák színekben játszott, számos nemzetközi tornán vett részt. 1923-ban, 6o évesen hunyt el. A 10 résztvevős, Csernovicban lezajlott tornán Erdélyi csak a 6. helyen végez.

                1936-ban nem vesz részt az országos döntőn. Különben ebben az évben a bajnokságot a fiatal aradi Halic Iván hódítja el. 1936 és 1946 között Erdélyi,  személyi okok miatt és a sakk tevékenység háború okozta pangása miatt, nem tud részt venni a sakkéletben.

                Új korszak következik.

                A háború utáni első szereplése a Resicabányán 1947-ben megrendezett tornához kötődik, amelyet kis bemelegítőnek lehet tekinteni. A négyszemélyes tornát Erdélyi nyeri meg 2 ponttal . Ezután egy új korszak veszi kezdetét Erdélyi életében. Először is 1947-ben beválogatják a román sakkcsapatba . A csapat részt vesz Szófiában 1947 november 2. és 6. között a második Balkán sakkviadalon. A magyar válogatott is meghívót kap a részvételre. Összetétele a következő volt: Barcza G. Szabó L., Flórián T., Benkő P., dr. Szily J., Gereben E., Bakonyi E., Füstér G. , Macskásy E., dr. Vajda Á. A többi résztvevő csapat : Jugoszlávia (Trifunovics, Gligorics, stb.), Bulgária (Cvetkov, Nejkirch , stb. ), Románia ( Ichim, dr. Troianescu, Radulescu, Urseanu,  Seimeanu, Braunstein, T. Popa, Erdélyi, Andritoiu, Samarian).

                Mint várható volt ezt a csapat viadalt a magyar válogatott fölényesen nyerte meg. A nyolc asztalon lebonyolított viadal végeredménye a következő volt : 1. Magyarország 18 2. Jugoszlávia 13 3. Bulgária 8,5 4. Románia 8,5. Erdélyi István volt a legeredményesebb a román csapatban: 3 játszmából 2,5 pontot gyűjtött be!

                1948 nyarán részt vesz Resicabányán a Bánsági Bajnokságon. A 11 résztvevős viadal győztese Erdélyi 8 ponttal . Meg kell jegyezni,hogy a többszörös bajnok, de már 57 éves Tyroler Sándor 5 ponttal csak a hatodik helyen végez. 

                Ebben az évben ismét részt vesz az országos bajnokság döntőjén. Erdélyi újra a régi formáját nyújtja és csak egy hajszál választotta el a bajnoki címtől. A 22 résztvevős döntő győztese Toma Popa mester lett 14,5 pontal . Erdélyi 14 ponttal a második helyen végez. Játszmái tele voltak rafinált ötletekkel és taktikai

meglepetésekkel. Harmadik helyen, szintén 14 ponttal Dr. Troianescu végez. Ő az elkövetkező évek kiváló játékosaként bontogatta szárnyait. Mögéjük rangos társaság szorult, mégpedig Seimeanu Péter, a nagyváradi Szabó István és az aradi Halic Iván.

                1949-ben újra szerepel a román válogatottban. Március 27. és április 2. között rendezik meg Bukarestben a hagyományos román-bolgár csapatok találkozóját. A hat játékosból álló két csapatban mindenki-mindenkivel játszott. A végeredmény döntetlen lett (18-18 ) . A legtöbb pontot Erdélyi István gyűjtötte be (5 pont) . Elismerésként megkapta a “Románia Szocialista Köztársaság Mestere “ címet.

                Románia a háború utáni első nemzetközi nyílt versenyén 1949-ben, csak a középmezőnyben végez ( + 6=7-6 ) . Sajnos ez a gyenge eredmény egész életében kísértette.

                1949-ben harmadszor is országos bajnok , miután egy párosmérkőzésen legyőzi a nagyváradi Szabó Istvánt. Szintén 1949-ben részt vesz egy nemzetközi tornán Trencsén-Teplicen. Itt is a mezőny második felében végzett, de nagyon erős volt a mezőny: Stahlberg , Szabó László, stb. Így ezt legjobb eredményei közé sorolják.

                195o-ben az elsők között megkapja a nemzetközi mesteri címet, majd újra játszik a román csapatban a bolgárok elleni meccsen. Újra a csapat legjobb egyéni eredményét éri el.(+5=6-1).

                 Az országos bajnokság döntőjén csak a 10-13. helyen végzett. Sajnos játéka nagyon hullámzó volt. 1951-ben újra a régi formáját nyújtja, így az országos bajnokság döntőjén bronzérmes lesz. A bajnoki címtől csak egy fél pont választotta el. A szakértők szerint túl sok döntetlent ért el. Több figyelemmel és akaraterővel, simán megszerezhette volna a hiányzó fél pontot. Szintén a szakértők szerint ekkor lezárult Erdélyi István pályafutásának fénykora.

                1951 után új korszak kezdődött pályafutásában. Ezután elsősorban edzőként vesz részt a sakkéletben. Fizetett edzője volt több éven keresztül a Resicabányai Lokomotiv, a Petrozsényi Sportklub, és a Resicabányai Ipariskola csapatának. 

                  1954-ben újra nekirugaszkodik és részt vesz az országos bajnokság középdöntő szakaszán Temesváron. Csak a negyedik helyen végez, és így nem jut be a döntőbe. A Szabó Gyula, Pártos Károly és Seimeanu Péter alkotta fiatal generáció megelőzte. Megvolt viszont az elégtétele, hogy megelőzte Günsberger Sándort és a többszörös bajnok, de már idősödő Tyroler Sándort. 1956-ban részt vett Busteniben a hagyományos mesterversenyen, de csak 5-7. helyen végzett 14 résztvevő között. Igen lagymatagon, ambíció nélkül játszott. Azért Erdélyi István ennek dacára nagy tekintélynek örvendett. Így ebben az évben a Román Sakkszövetség meghívta Ploiesti városába , hogy vegyen részt az  „A többszörös világbajnok Aljechin-emlék versenyen “. (Ugyanis Aljechin pont 10 éve, azaz 1946. március 24-én hunyt el). A 12 résztvevős tornán Erdélyi nagyon jól szerepelt, a 3-4. helyen végzett 7,5 ponttal, a temesvári Gica Alexandrescuval. Csak a későbbi válogatott játékosok és olimpikonok előzték meg – Edgar Nacht 8,5 és Soós Béla 8 ponttal.

                  Erdélyi István kiváló képviselője volt a romániai sakkéletnek. Magas szintű, gazdag sakktudással rendelkezett. Játszmái tele voltak ötletekkel és így rendszeresen megjelentek a román, a magyar és más nyelvű sakklapokban. Több éven keresztül alapembere volt a román sakkcsapatnak. Személye összekötő kapocs is volt a magyar és román sakkélet képviselői között. Viszont lassan rájött, hogy nehéz lépést tartani az új generációval, akik számtalan újdonsággal felfegyverkezve , harcias stílust képviselnek, és minden fél pontért megküzdenek.

                  Sajnos Erdélyi István élete Resicabányán, egy vasúti szerencsétlenség következtében 1968 október 26-án este, drámai módón megszakadt.

                  Összeállította Makai Zoltán Nagyvárad