Ahol a zseni pihen

Ahol a zseni pihen

Ahol a zseni pihen – Magányos sír Selfossban

A világ valaha volt talán legjobb sakkozója abban az országban van eltemetve, ahol a történelem vitán felül valaha volt legnagyobb sakkmérkőzését rendezték 1972-ben. Bár az összecsapás hőse, a hányatott életű amerikai Bobby Fischer élete alkonyán csak néhány évet élt Izlandon, amely befogadta és megvédte, neve örökre összefonódott a szigetével.

A FÜLÖP-SZIGETEKI SZÁL 
Bobby Fischer nyugalmát egyszer zavarták meg a laugardæliri templomkertben, aminek az oka az volt, hogy halála után vita robbant ki kétmillió dollárt érő örökségéről. Az amúgy is zavaros ügyet tovább bonyolította, hogy 2010-ben a Fülöp-szigeteki Marilyn Young, akinek korábban viszonya volt az amerikai nagymesterrel, azt állította, kilencéves lányának, Jinky Youngnak Fischer az apja. Bizonyítékként azt hozta fel, hogy 2006 és 2007 során Fischer rendszeresen pénzt küldött nekik. Az izlandi hatóságok ezért július ötödikén exhumálták a sakkvilágbajnok földi maradványait, de a DNS-éből egyértelműen kiderült, hogy a gyermek nem tőle származik, az apasági pert így le lehetett zárni. 

Ahogy az ember Izland egyetlen főútján halad az autójával, és félóránként vergődik át jégesőből szivárványos napsütésbe, majd újra szélviharba, közben átmegy a szigetország néhány épületből álló, lakott településein, nézi a sziklás partokat ostromló hatalmas hullámokat a fekete színű homokon állva, nem az jut eszébe, hogy e kietlen, holdbéli táj lakói különösebben összetartó nemzetet alkothatnak – sokkal inkább az a benyomása, hogy naponta a túlélésért küzdenek. Pedig az izlandiak nagyon is össze tudnak fogni, ha kell, ezt bizonyították 2005 elején is: az ország vezetői az egykori amerikai sakkvilágbajnok, Bobby Fischer segítségére siettek, akkor, amikor ezt rajtuk kívül senki más nem tette meg.

Történt, hogy a hazájával haragban álló, az Egyesült Államokból adóügyei miatt kitiltott Fischer egy ideje már Japánban élt, szépen és csendesen, amikor 2004 júliusában használni akarta lejárt útlevelét, hogy a Fülöp-szigetekre utazzon ottani szeretőjéhez. A hatóságok őrizetbe vették, későbbi állítása szerint durván bántak vele, egy ablaktalan cellában tartották fogva, és félő volt, hogy kiadják az Egyesült Államoknak.

A történtek után a fél világ védelmébe vette Fischert, a nagy ellenfél, a szovjet-oroszból időközben franciává lett Borisz Szpasszkij például szenvedélyes levelet írt az amerikai elnöknek, George W. Bushnak, kérve, hogy engedjék ki egykori riválisát, és ha nem tesznek így, akkor kéri, őt is zárják be mellé a börtöncellába, és bánjanak vele ugyanúgy. Ekkor lépett közbe az alig több mint háromszázszázezer lakosú Izland, amely mindig is igyekezett kimaradni a világpolitika küzdelmeiből, és amelyet 1972-ben Bobby Fischer rakott fel a térképre (ahogy ezt maguk az izlandiak is tartják), amit az országban sosem felejtettek el neki.

NEM VÁRT SEGÍTSÉG

Miután Fischer hiába kért segítséget Németországtól és Japántól, egyre kilátástalanabbnak tűnt a sorsa. Mégis volt kiút szorult helyzetéből, ugyanis amíg az esemény nagy nemzetközi vihart kavart, csendben összeült az izlandi parlament, és soron kívül megszavazta Fischer állampolgársági kérvényét. Ezt már Aldis Sigfusdóttir mesélte, aki ma is a Bobby Fischer Center egyik vezetője Selfossban, amely a nagy sakkozó személyes tárgyait és emlékét őrzi.

Izland azonban nem verte nagydobra a döntést, inkább meghívta Reykjavíkba Bobby Fischert, és bár nem volt egyszerű, a látogatást diplomáciai úton végül ki is tudta harcolni. A világ azonban nem tudhatta, hogy Fischer abban a pillanatban, ahogy 2005 márciusában Izland földjére lépett, már az állampolgára volt. Márpedig a szigetország még soha senkinek nem adta ki egyetlen állampolgárát sem, és nem volt szándékában ezután sem. Izland amilyen kicsi, lakói annyira makacsok, ha fejükbe vesznek valamit, végig is viszik, így az elmúlt évtizedekben rengeteget bolyongó, az ezredforduló éveiben Budapesten is élő, nyughatatlan lelkű Bobby Fischer hirtelen biztonságban volt – hosszú idő óta először.

A tábla másolata, amelyen 1972-ben az évszázad meccsét játszotta Fischer és Szpasszkij – ma kiállítási tárgy Selfossban

Kiadatásról tehát már szó sem volt, lassan az Egyesült Államok is belenyugodott a történtekbe, egyetlen feltétele volt, Fischer sohasem hagyhatja el Izland területét. Nem is hagyta, Reykjavíkban élt. Bár vendéglátói, akik zsenialitása, a sakkban játszott jelentősége és különc egyénisége miatt Rembrandthoz és Mozarthoz hasonlították, szerették volna, ha visszatér a sakkéletbe, ő már nyugalomra vágyott. Izlandon sokkal csöndesebb és észrevétlenebb életet élt, mint azt bárki várta volna – sajnos csak néhány évig.

MAGÁNYOS SÍR SELFOSSBAN

Bobby Fischer éppen tíz évvel ezelőtt, 2008. január 17-én halt meg Reykjavíkban hatvannégy éves korában, és mint ahogy Aldis Sigfusdóttir rámutat, éppen ennyi mező van a sakktáblán. Halálát veseelégtelenség okozta, de mintha csak készült volna a halálra, kategorikusan visszautasította a kezelést és a műtétet. Egyedül a lábmasszást nem, mert mint mondta: „semmi sem enyhíti úgy a fájdalmat, mint az emberi érintés”.

Furcsa volt ezt éppen Fischer szájából hallani, aki szerette volna, ha halála után olyan helyre temetik, ahol senki sem talál rá, nem bolygatják a rajongók, ahol végre nyugalmat talál. Reykjavíkban élt az utolsó éveiben, de barátai és ismerősei, tiszteletben tartva a kérését, nem a több mint százezres lakosú fővárosban kerestek neki sírhelyet.

Így találtak rá a Reykjavíktól hatvan kilométerre fekvő Selfossra, pontosabban a szomszédságában lévő Laugardælirre. Fischert végül e a néhány fős község templomának kertjében temették el. Kérésének megfelelően nagyon szűk körben, csak legközelebbi barátja, Gardar Sverrisson, az ő néhány családtagja, valamint özvegye, Vatai Mijoko japán sakkmester vett részt a szertartáson. A sakklegenda utolsó kérése teljesült, hiszen a templomot és a kertjében lévő sírt csak egy bekötőúton lehet elérni Selfossból, amely szerencsés esetben nincs lefagyva, így tényleg csak az jár erre, aki a sírt keresi, és nagyon elszánt.

RÉSZE IZLAND TÖRTÉNELMÉNEK

Fischer halála után Selfossban, a főút mentén, a sírtól néhány száz méterre megnyitotta kapuit a Bobby Fischer Center, amely nemcsak a legendás sakkozó személyes tárgyait őrzi, hanem például annak a sakktáblának a másolatát is, amelyet a híres Fischer–Szpasszkij döntőn használtak 1972-ben. És hogy a ház ne csak a múlt emlékeit őrizze, az épületben működik a helyi sakk-klub.

Izland talán az egyetlen olyan ország a földkerekségen, amely olyan emberre a legbüszkébb, aki idegen földön született. Mert mint Einar Einarsson, a nagymester kiszabadításáért küzdő bizottság szóvivője kijelentette: „Fischer úr már Izland történelmének része.”

GYALOGÁLDOZAT 
A hidegháború csúcsán, 1972-ben rendezték az „évszázad sakkmérkőzését" az izlandi Reykjavíkban az amerikai Bobby Fischer és a szovjet Borisz Szpasszkij között, a párbajt nemcsak politikai felhangok kísérték, az is érdekessé tette, hogy a két ország legjobbjai legutóbb 1948-ban csaptak össze a világbajnoki döntőben. A huszonnégy játszmából álló összecsapás július 11-től augusztus 31-ig zajlott, a két vereséggel kezdő Fischer végül 12.5:8.5-re győzte le Szpasszkijt. Sem előtte, sem azóta nem követett a világ olyan izgalommal sakkmérkőzést.

Erről a döntőről szól a 2014-es Pawn Sacrifice (Gyalogáldozat) című amerikai film, amelyben Fischert Tobey Maguire, Szpasszkijt pedig Liev Schreiber játssza. A mű a történészek egyik értelmezése miatt kapta ezt a címet: ha a hidegháborút sakkjátszmaként fogjuk fel, mindkét nagymester csupán egy feláldozható gyalog volt a nagyok, akkor éppen Richard Nixon amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár globális játékában.

Ha szeretnéd, hogy hasonló cikkek eljussanak hozzád, akkor kérjük lájkold a FB oldalunkat:  https://www.facebook.com/Magyar-Sakkvil%C3%A1g-113678382036214/

Forrás: http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/ahol-a-zseni-pihen-maganyos-sir-selfossban-2615439