PAPP Márió: (Három hosszú héten át)
Hódolat W.S.-nak

Három hosszú héten át
szöktem erdőn réten át
útlan úton untalan
kallódtam csak egymagam
korom kormos karvaly ég
csapda gát és szakadék
mocsár mart meg meredély
száz veszéllyel tele éj
szegte szívem szüntelen
ennyi volt az életem
féltem felhők futását
arcok múltba hajlását
bújtam baljós berkeket
mentettem a lelkemet

 

PAPP Márió: Öncsonkítás

Nem az a baj
ha az ember veszít
téved vagy kudarc éri

az a baj
ha egyszer sem nevet közben
tiszta szívéből

 

PAPP Márió: Én azt akarom

Hogy nagy legyen
meg kék
és ne fújjon benne a szél

csak egy ajtaja legyen
nehogy csalni lehessen vele bárhogy is
és reggel is este legyen
hogy újból mellém feküdj
amikor felébredsz

de azért süssön a nap
ne legyen határa se széle
és a sarkaiban fák meg madarak legyenek

egyedül legyünk
és sok barátunk legyen
az ablakon mindig kedves vendégek
kopogtassanak
és mindenki együtt legyen mindenkivel

 

PAPP Márió: Nehéz szerelemben

Nehéz szerelemben
véres születésben
taníts hűségre
gyönyörű nagy télben

súlyos szirmokkal
fáradság virággal
boríts el végleg
igazad átkával

ökölben mosdatott
késben fürösztött
vértiszta holnapú
emelj magadhoz

 

PAPP Márió : Szerelemközti ének

lovam lépked
réti úton
magam megyek
régvolt úton

lovam fáradt
mély kaptató
léptetve csak
nem vágtatón

vérem árad
visszafogva
jaj ki sodrát
visszafogta
elhull lova
kiég bokra
élve szakad
darabokra

legelőnkről
kivetettek
nincs-házunkba
telepedtek

lovam lovam
rajta vágta
nekünk csak ez
maradt hátra
bele vakon
a világba
soha-féken
más nyomába

 

PAPP Márió: Cserébe a világot
(próza)vers

Az élet célja a játékot befejezni. A játékot tisztességgel befejezni. Mert a játék tette – teszi – emberré az
embert. És talán még a humor. Hogy nevetni lehet az egészen. Játékon, befejezésen. Némi öniróniával még a
tisztességen is. Ha egyszer nem lehetetlen, hogy
ugyanoda vezet. Bár – jobb esetben – nem ezért
választottuk. (Választottuk? Nem csak adódott? Mondjuk, mint reflex, mint akaratlanul odagondolt
játékszabály.)

Ám a játék célja sem a győzelem. A Mester azt mondta: a játék célja a huszárvégjáték. Persze a Mester
játékosan szólt, tréfált csak. De létezik-e a humornál komolyabb, a játéknál valóságosabb bármi is? Marad
tehát a végjáték. A helytállás a végjátékban. Mi más is maradhatna, ha egyszer az élet célja ez?

Huszárok végjátéka. Búcsúzóul még egy gála. Csődörcsárdás, kancatánc: pompás paripák emlékezetes
koreográfiája.

Csakhogy egyedül nem megy ez sem. Elkel hozzá a segítség. Szükség van hozzá hitre, barátra. És a ló az
ember legjobb barátja. Ló és ember. (A ló is ember?!) Mintha eggyé lennénk teremtve. Lóra termett nép.
Lovas-nemzet. Belenőve a nyeregbe, lóról szállva, magas lovon járva, átesve a túloldalára – mindegyre

És jönnek is a lovasok, itt is vannak már. Megjöttek a huszárok. Mert mindig megjönnek, amikor kell.
Fehérváriak, beverwijkiek, világvégiek: mintha jól menne a dolguk, mintha gondjuk semmire se volna. Olyan
természetesen jönnek, olyan elragadóan, hogy lóvá teszik, aki látja: elhiszi, hogy győzni lehet. Hogy ha
akarjuk, hogyha merjük, rászánjuk magunkat, betölti a teret a kürtrivallás, s a nyihogó paripák dobogása.
Betölti, szét is feszíti, s kiömlünk a világba. Kiömlik az ég alá bátor eszkadronunk. Mintha sasok szállanának.
Nincs megállás képzelt széleken! Tükrön-túli titkok riadalmában, üveg-hideg dermedésben. Bátorság! Alice
vezet minket. Tükörvilágba – az igazság pillanatába. Át.

Hisz huszár a táblaszélen – szégyen! Ellenben az elemében: a tábla közepében, a küzdelem hevében! Ott a
helye mindenképpen. No, de túl a tábla szélén, az ismeretlenben sem megtántorodva, minden koloncot,
társutast vállalva, vonszolva, egyenest bele a mindenségbe – nem ez a huszár dolga? Nem éppen ez volna?

Ha nem is győzelmesen, de legalább nem vesztesen. Mindenért és mindenkiért. A Mindenség Igáslova,
csakazértis!

A nagymajtényi síkon, a világosi síkon, a mindenkori síkon, ahol éppen síkraszállunk, bármit hiszünk is,
bárhogy néz is ki, olyan egyedül állunk, akár a Teremtő. Pedig hol van még a befejezés? A cél? A dolog
dandárján kéne átgázolni, hogy a végjáték következhessen. A lovasbravúr, a huszárvégjáték. A játék célja. Az
élet célja.

Hát országomat egy lóért!
Lovam, paripám, táltosom, ki tudhatná jobban, mint te, magamat adtam mindezért, érted, eleitől fogva,
teljesen. Nem kínálhatsz érte, értem cserébe kevesebbet!

Cserébe a világot