LÁZÁR János:Sakktábla mellett

Oldalt a sakkóra lassan percegve
A fáradt csöndben zenél tompa dalt,
Míg mutatója mind tovább remegve
A lomha, vén Idővel tovahajt.
Előttem tábla… megmeredt vonalak…
Tarka, színes kockák mindahány,
Egybeforrt testtel sorba ott állnak
Fagyos arcukkal föltekintve rám.

A tábla fekszik dermedt-mozdulatlan,
Az óra lüktet, egyhangúan jár
S a színes, tarkálló sorokban
Farkasszemet néz két büszke király.
Bábok állnak itt, furcsa fejű babák,
Nézik egymás néma arcát, szemét,
Felriadnak, mint tetszhalott figurák,
Zord csatarendbe szórva szerteszét.

Vezérek állnak, szótlan, büszke dölyffel
Nehéz bástyák döcögnek néma dühhel,
Az átlókon futók suhannak el.
Karcsú huszárság itt-ott felbukkanva
Rögös utjain fenyegetve jár,
Gyalogok, távol célokért elhullva,
Nyitnak rést ott, ahol az ellen áll.

Folyik a harc…, kigyulnak az arcok,
Az óra ketyeg lassan, tétován;
A villany fénye megtörten imbolyog
A sok harcoló, fáradt figurán;
Csak a tábla fekszik, nyugodt-mozdulatlan,
Fagyos síkja sphinx, az örök talány,
Olyan, mint alvó kráter: ha kirobban,
Százados titkokat magából kihány.

Van-e, ki ismeri a néma bábuk lelkén
Keresztül, honnan, merre van a cél?
Csak tévelygünk a tábla labirinthjén
S nem tudjuk, utunk vajjon hova ér…
De vannak próféták, gladiátorok:
Aljechin, Lasker, Capablanca, s hány…
Maróczy, Tarrasch, babéros homlokuk
Megannyi új igazság, új irány.

S voltak hirtelen kigyult csillagok,
Üstökös-pályák föl a nap felé;
Husz éves szivük lángolt, biztatott,
Az utat köztük nem egy ismeré;
És voltak zsenik, szent fanatikusok:
Egy Morphy, Breyer s Pillsbury talán, –
De a láng hamar emésztett, kialudt
És ellobant az idők nyomdokán.

Előttem áll a tábla mozdulatlan;
Már lépni kell, jaj! az óra lejár,
S elbástyázva zord figuraburokban
Gúnnyal kacag rám az ellenkirály.
Arcomon a küzdelem pirja éget,
Tervek születnek, mint apró mesék…
Sakktábla, bábszínház, akár az élet…
Diadal, sok csalódás, vereség…

Megjelent, A megnyitás-elmélet alapelvei – Romanovski Péter tankönyve című kötetében (1932)