KAFFKA Margit: SAKK-MATT

Kis kertilócán, vadszőlős ereszbe'
Kései langyos, nyári délután,
Sok tarka szálat öltésnek eresztve
Babrált egyszer egy haragos leány.
Nem egymagában volt, - ez a baj épen! -
Mellette is meg szembe, szörnyűképen
Figyelve, gyanakodva egy a másra,
Egy mókás öreg ember meg a társa
Fölöttébb komoly ifjú húzogat
Tarka ostáblán furcsa bábokat.
Fogy a futó, menekül a király,
Itt még a bástya rendületlen áll;
Szökdösve oldalt, jobbra-balra térnek
Az ördöngős fehér-fekete mének,
S bár egyre hull a sok vitézi báb,
Új nemzedék jön és tüzel tovább.
Harc, melybe' nincs szenvedély, csak ész,
Melyben, ha minden elhull, mi se vész.
Ám egy redő az ifjú homlokon
Jelenti: az eset komoly nagyon!
A lány csak ölt, csak tűz, - kifejti egyre...
Csodálkozó haraggal várva, lesve:
"Mikor lesz vége? Udvarolni sem mer?
Beh ócska játék, beh unalmas ember!"

            Mult napra nap, telt lassan hétre hét,
            S a kerti asztalon terítve szét
            A harcmező; rajt' sárga-barna kocka
            Következetes híven váltakozva
            Most is a régi. Talán odabent
            Van felbomolva a bölcs hadirend!?
            A harcos bábú lézeng oktalan,
            Meg visszatér, majd ész nélkül rohan.
            A király egy csikót vesz üldözőbe,
            Paraszt a tornyot ütné agyba-főbe,
            S a királyné, rézsút tipegve fogytig,
            Az ellenséges fővezérbe botlik.
            ...És kit okolni kell a sok bajér',
            Két nyugtalan kéz néha összeér,
            S két ifjú szempár, amikor lehet,
            Találkozik a csatatér felett...
            Nagyapó nézi hosszan, meglepetten:
            "Olyan komoly, derék fiúnak hittem,
            S bomlik immár ez is oktondi lázban!...
            Nincs tartalom a mai ifjúságban!"
1906