GÖMÖRI Jenő Tamás: Szonettek az isteni játékról

Apját elhurcolták, ki tudja, él-e még?
Anyját a villamosról szedték le Ferkónak;
Ezóta is eltelt már tán négy kerek hónap:
Hogy’ gyilkolhat benne e szörnyű két emlék!

Hatéves tavaszán ezt a legrémesebb
Élményt ezer kisebb között, mi eddig érte,
Hogy’ bírja, hisz eddig nem jaj, öröm kísérte!
Hogy’ bírja?! N e k ü n k kell bírni: m i é n k e seb!

Amíg rabultartják szülőit, vagy ha holtak:
Abból, amit a latrok tőle elraboltak,
Én is adni akarok valamit Ferkónak:

Egy mosolyt, örömöt, mit eddig szülőitől
Kapott, egy sakkpartnert: ki idő előtt kidől,
Ha beútat enged a parasztölő lónak.

(1944 nov. elején)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Rudolf és Iván sakkoznak

A Guggerhegy is hordja e szörnyű, bitang bálnak
Kínjait, remegtetnek hegyet, embert, kerteket
A vérebek, a hegy előlük embert rejteget:
Egyetlenegy házában tizenketten bujkálnak.

Köztük Rudolf és Iván. Szüntelen remegnem kell,
Ha odagondolok s arra, hogy egyszer üresen
Lelem a házat, hol tizenketten bújnak s ketten
Rémséget s tépő időt vezércsellel vernek el.

Ám ha betérek érdeklődni hogylétük iránt,
Elül remegésem, ha látom Rudolfot s Ivánt
Az ágyon ülni s a sakkra könyökölni némán

S fejüket törni egy fránya húzáson, problémán
Vagy egy vég-variációt vitatni nagy hangon:
Feledem én is bujkálásom s megjő a hangom.

(1944 nov. végén)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Ágival sakkozom

Ági gyereklány és se anyja, se apja;
Apja a 44-es hős pesti utcán veszett el,
Ott találkozhatott egy viperás ember-veszettel,
Aki elhurcolta: ha tarkón nem kapta.

Anyját elvitték, munkaszolgálat örvén,
944 legdicsőbbjei, a nyilasok:
Hadd érezze Ági, az emberek mily irgalmasok
S hogy hősiesség és bátorság ma törvény.

Ha szülőről szól. Szép szókat s meséket keresek:
És hátha tán még őt is elhurcolják a tetvesek!
Áginak nagy öröm, ha sakkozom vele:

Ám nagyon résen van és ha észreveszi, hogy olyan
Lépést tettem, mely neki üdvös, megorrol komolyan:
Ha nem játszom „igazán”, nem játszik velem!

(1944 nov. közepén)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Sakkozom az ostrom alatt

Tombol a vészes ostrom. A ház a föld alatt.
Én nem bírom a pincét, inkább a föld felett
Várom végét: zeng, reng, remeg a négy emelet,
Tűz ringatja, repeszti, romhasztja a falat.

A patkányok a pincéből olykor felbújnak,
Mikor hosszabbak a rövid bombaszünetek,
S kártyáznak, zsivajgnak, kár hogy el nem tűnhetek.
Mert ilyenkor a szoba beillik lebújnak.

Hogy lehet ma kártyázni s kacagni? Nem értem!
Egy professzor meg sonkát hord éhezők között!!
Én sakkozom ilyenkor, hogy semmitse lássak.

Társam egy búvó munkás, kitől kölcsön kértem
A sakkot, jól játszik, már meg is dögönyözött:
Légy űzött gondűzője, isteni, csodás Sakk!

(1945 január közepén)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Hadd tanuljon sakkozni apám!

Apám a kisujja körmében hordozta a kártya
Százfajta játékának ezermegegy fortélyait,
S mintmiképp én csak a Sakkban, ő csak a Kártyában hitt,
Mely minden nap délutánján a „kaszinó”-ban várta.


Mikor engem a Sakk végkép hatalmába kerített,
Fájt s rágott, hogy apám a sakkhoz semmit se konyított
S rá akartam bírni, tanuljon tőlem sakkot, s itt-ott
Puhult: ám aztán újra csak a Kártyára tett hitet.

Mikor láttam, hogy semmi jó és rossz szavam sehasznál,
Apám csak nem akar sakk-leckét venni a kamasznál:
Ágya vánkosa alá dugtam a sakkom egy este,

Mint leckém’ én: tanuljon ő tanulás nélkül sakkot!
S gyanútlanul s csöndesen várta apámat a sakk ott:
Én meg elbújtam, mikor bottal sakk-nyomom kereste.

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Sakkverseny az „algimn. II. oszt.”-ban

Vasárnap este osztályfőnökünk jöttét lesem én,
Hogy egy „igazi” sakkversenyre engedélyét kérjem:
„Sürgős!” – határoztuk! Végre megérkezik szekéren.
Lakásába hív. Az „eset” neki is „nagy esemény”.

Sok kérdés és töprengés után végre engedélyt ad,
Ám tömérdek föltétellel, melyek közül az egyik:
Aki beszekundázik, az a versenyből kiesik.
Ám büszke vagyok, mert a végén kézfogásra méltat!

Nyolcan versenyzünk. Büszkén, boldogan kezdjük.
Ám másnap kiesik Guzikovszky és Spitz, mert beszekundáznak.
Harmadnap beszekundázik Quiquerec és Rajnoha.

Ötödnap ki kell „golyóznunk” Terginyát és Sztehlinszkyt,
Mert este künn érték őket! Mattolnék, de már nincs kit!
Ketten vagyunk! Nem rendeztem versenyt azóta soha!

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Sakkozom apámmal

Szinte szégyeltem sokszor, hogy apám a sakkhoz nem ér
S szinte ártott szememben az apai tekintélynek.
Hogy más apák egy jó vagy rossz lépés felett ítélnek
S az én apám nem is ismeri a Királyt és Vezért.

Mostanság álmomban néha mégis apámmal játszom
És meg se kérdem tőle soha, sakkozni hol tanult?
Az álom égi földjén a mával összefoly a múlt
S lehet, hogy én is újra csínytevő kamasznak látszom.

Ma felébredtem és megakadt a játék, épp felén,
És se a játszmát se az állást nem jegyeztem fel én,
Csak arra emlékszem, hogy sakkot mondtam a Vezérrel.

Apám tán jegyezte a játszmát s megőrzi fonalát
S a mai játékot tán majd folytathatjuk odaát,
Mikor a földi mezőnyön a Sakkmatt e n g e m ér el.

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Kisvárosi sakkverseny

Vakációra jöttem haza Pestről mint „nagydiák”.
Sokan sakkoztunk. A gyári mérnök sakkversenyt rendezett
A biztos-büszke tudatban, hogy majd mindvégig ő vezet,
Mérnöktársa s ő voltak „viszály esetén” a bírák.

Hogy az egyik b í r ó játszmájában is szükség lehet
Bíróra, arra senkise gondolt, a bölcs rendező sem.
Nem a rendező, de mérnöktársa vezetett erősen;
S emiatt a szép versenynek vége előtt vége lett:

Mikor szembenálltak s a rendezőt mosta már a matt,
Vad viszály támadt köztük az ajánlott remis miatt
És a két pulykavérű ember csaknem tettlegessé lett

Mindenki a rendező ellen volt, mire ő nyersen
„Kihirdette”, hogy „… akkor tehát véget ért a verseny!”
Azóta mondják ott, hogy zajgás az egészséges élet.

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Sakkozik a falu kovácsa

A műhelyben naphosszat nehéz, kemény, serény
Munka izzik: égetik, verik, vágják
A vasat s fel-fellobbannak a kis műhely-máglyák.
A bőr is lángol a kovács talpas tenyerén.

Künn az utcán lovat vasal a kovácssegéd,
Benn a kovácspöröly mint macska egérrel játszik
Az izzó vassal: a két muzsika összejátszik
S ritmusra deríti december komor egét.

Köddel köszönt a koraest: korán a házba
Költöznek és a kovács most csepp kis sakktáblát hoz
És segédjével rögvest leül a sakktáblához.

S ember, szoba, kályha, bölcső a sakkvarázsba
Verve nézi a bábok harcát s mind csupa szem, fül:
S csodálja, hogy a kemény kovács hogy átszellemül.

Költő, magadnak s másoknak világot teremtő
Óriás voltál, titán, tűz, fény, mint a Nap lángoltál
A Sakk égboltján, megszállott voltál, fáklya, láng, oltár:
Álmában csodálatra teremtett a Teremtő.

Hittek Benned s csodáltak s mutattak Feléd: Ez Ő!
Ám most, hogy elvakultál és emberséged feledted
Milliónyi esküdt híved is pálcát tör Feletted
S száműzni készül nagy hazád, a hatvannégy mező!

Törpe lettél, Óriás! Gonoszok és vandálok
Cinkosa! S most nagy hazád nevében Hozzád szállok:
Alázat alázzon, vezekelj, valljad vakultságod!

Mielőtt hazád megtagad, tagadd meg tenmagad!
Mossad le magadról a szégyent, mely Hozzád ragad!
Csak az ment meg, ha bűnd bánod s tenszemedbe vágod!

(1946 március közepén)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Játékok játéka, csodáktól csorduló varázslat
Szabó Lászlónak, az új magyar nagymesternek

Játék a Sakk, ám gondolatok, számvetések és szenvedélyek
Ütköznek össze a hatvannégy kockán könyörtelenül:
Élet, hát irgalmatlan Harc a Sakk, ám sohase fenül
Embertelenné a Harc, mert szíve Szellem s lényege a Lélek.

A Játékok Játéka a Sakk s mégis fejtörő s mégis Élet,
Hímes Játék, de halálos arcú Harc: és mégis Béke,
Bűvös s ihletes Játék: földi játékok égi Éke,
Csodáktól csorduló Varázslat, melyben a harc légiessé lett.

A Király a Lélek, aki lelkét harcos, ebhű bábjaiba
Öntötte s ők most féltik, védik őt s támadják ellenit
S ha a bábok mozgatója Mester, nem hull e bűbájba

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: A halott Aljechinhez

A Vezér a Szellem, a Futó a Vágy, a Huszár az Akarat,
A gyalogi raj a Remény, a Bástya a töretlen Hit:
Ha mesterien játszik össze: az együttes győzelmet arat.

Lemondtál a kis nagyvilágról, hogy a Hatvannégy Mező
Lehessen nagy Világod s életed s mint papnak a szentély
Százszor szent volt a Sakk Neked és mindent a Sakknak szenteltél,
Mely Téged, a nagy Mestert, immáron örök fényébe sző.

Műved kész s Egész, s Te isteni szikrából gerjedt Elme,
Ki az isteni játékban felvitted kezdőből királyig,
Most, mint égretörő hegycsúcs, mely környezetéből kiválik,
Élsz majd, és mint hazává tágult világunk fejedelme.

Az őszinte szó ily nagy Holttal szemben kétszer kötelező:
Műved Harmónia, ám élted nem s mint ember fel nem Érted
Műved ormait s rajongóid se mind lelkesednek Érted! Hiba.

Ám a holt Aljechin halhatatlan: csak a Hatvannégy Mező
Szóljon most Érted s zengje múlhatatlan Műved csak dicsének
S maradj örök Mestere a Sakk minden felesküdt hívének!

(1946 márc. végén)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Aljechinhoz a névtelen sakkozóhoz
Tóth Lászlónak

Óh, Névtelen Sakkozó, aki az embervész szörnyű vérviharát,
Mely mint elsöprő istenítélet tombolt felettünk,
Élteddel fizetted meg: mi Téged el nem feledtünk,
Egy egész nagy Világ tiszteleg emléked előtt: minden Sakkbarát.

Emléked kötelez minket: mi sose leszünk szűkkeblű tartomány!
Minden nép minden sakkjátszmája Világunk polgára,
Bármi tájon és tejen nőtt és bármi nyelven jár a Szava:
Egy e Világban orosz, angol, görög, török, Magyar, román.

Nincs nálunk kis és nagy nép és nincs elsőrendű s Másodrendű polgár:
Földünkön a Szabadság és az Egyenlőség az íratlan Törvény,
A szeretet győz a szenvedélyen s egy sakkcsalád a nagy Földgolyó.

Testvérek vagyunk s királyunk egy, ha nevünk hindu, ha svéd, ha bolgár
Egyforma a nagy Amerika honosa s az országtalan örmény:
Mi mindig az élő Eszperantó leszünk, óh Névtelen Sakkozó!

(1945 június elején)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Mint a szabadság

Mint a V e r s,
Mely szóból és szívből örökszép Tüneménnyé,
Lett, ha Isten-ihlet szikrája szülte Fénnyé,
– Mert sárból is aranyat varázsol a Költő, –
Olyan vagy, óh S a k k j á t é k: jászolod az Ihlet,
Mely megszállja Mestered’, akit Isten ihlet
S ha bábjaid’ ihlettel illeti Mestered
S észrevehetetlenül műremekké bűvöl:
A V i l á g lesz hatvannégy mezőnyi kis tered.

Mint a V i r á g,
Melynek kivirágzását hiába lesi szem,
Szüntelen-„szakadatlan”, örökkön leshetem,
Mégsem lesem el, hogyan feslik ki Csudává,
Olyan vagy, óh S a k k j á t é k, akár a Virág: ha
Megszállt Mestered igéz, varázsol virágba:
A „lépéseket” látom és nem látom mégsem ,
Csudává hogy’ nősz, csak a megtett Csudát látom,
S mint k i n y í l t Virág bűvölsz, s ezzel megelégszem.

Mint a V i r r a d a t,
Mely, mint az álmából ébredt égből kikelő
Nap, az éj szürke egéből özönlik elő
A gyarló emberi szemnek észrevétlenül,
Olyan vagy, óh S a k k j á t é k: megszállt Mestereknek
Egéből kék Fényed, ám m i n d e n e k szeretnek,
Bűverőddel a tömegeket is átfonod,
Nekik is éltető Fény az Isteni Játék:
Nem egy nép szűk hona: az egész világ H o n o d!

Mint a S z a b a d s á g.
Mely örök vágyként viharzik a világon át
S embert s állatot mint örökéltű láng fon át
S minden nép minden lelkén, szívén, nyelvén beszél,
Olyan vagy, óh S a k k j á t é k: mennyei Mákonyod
Nem ismer „határt”, varázslatoddal átfonod
A V i l á g Szívét, nem ismersz korlátot, kasztot,
Osztályt, nyelvet: minden nép minden nyelvén beszél
Bástyád, Lovad, Vezéred, Királyod, Parasztod!

(1948 február)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Nemzetközi sakkhimnusz

1.
Hatvannégy kis mező meg egy kis tábla csak
Hazánk, hol harminckét játszi bábbal lépünk,
A tábla kis, ám nagy s fényes világ a Sakk,
És e szép világban millió a népünk:
Dúskál rajta élet s aranylik délibáb,
Ha mozog a táblán a harminckét kis báb.

2.
Ha mozdul egy Paraszt, egy Gondolat éled,
És nő és szárnyal, ha ugrálva lép a Ló,
S ha kifut a Futó, már tombol az Élet
S tárul a Sakk lelke: Varázslat és Való
Isteni játékra szikráz, mely addig áll,
Míg Bástya bont, Vezér kiront s matt a Király.

3.
Nincs győző s legyőzött köztünk, szent Közösség
Vagyunk s mi építjük mit mások bontanak:
Hogy népet néphez szent, örök kapcsok kössék!
Fennen áll a háborún, viszályokon a Sakk:
Híd vagyunk, híd leszünk, fegyverünk egy: agyunk,
Egy Család, egy Lélek, szent Közösség vagyunk!

(1946 aug. végén)

 

GÖMÖRI Jenő Tamás: Töredék

Fegyvere nincs a rabnak, mégis csudát tehet,
Mint vízcsepp, amely ha tengerré lesz, mindent aláás:
Csudát tesz, ha sokan nagyon akarnak egyet:

Ma, mikor a kín a mi mindennapi kenyerünk
És legördögibb urunk és kínzónk a félelem,
Mely lelki fagyöngyként kéretlen’ él veled s velem,
Ma, mikor leheletünkbe vért és jajt keverünk.

Engedd, óh Múzsám, a Sakk dicséretét zengenem!
Nagyobb lett a Sakk és könyörűbb lett, mint bármikor,
Akaratlan’ is trónra emelte a bárgyú kor,
Amely erőszakot vett minden jótét szellemen.

(1944 december közepén)