BÁRCZAY Lászlótségek

Nem teljesült a túlzott várakozás.
Angyallal sem találkoztam az úton.
Páros lábbal szökkenve haladok,
mégis mindenkor egyhelyben topogok.
Dehát mégis mit kellene tennem,
hogy megismerjem az ismerhetetlent.
A kollektív emberi tudatba
kapaszkodva
siklok a semmi fölött.
Szép álmokat szeretnék.
Kedves állatokkal barátkoznék:
lovakkal, hattyúkkal és delfinekkel.
Valamilyen erő összetart:
az ősi ösztön, vagy a visszafelé
ható jövendő.
Ki tudhatja?
Olyan az egész, mintha minden
eltűnt volna.
Magában röpköd a képzelet,
szájtátva bámul utána az én.
Kikapcsoltam a gondolatot,
és lám a mindenség semmit sem mutatott.
A bamba bámul, az okos fejét rázza.
Halálbüntetés nem adható,
mihez kezd ilyenkor a bakó?

 

BÁRCZAY László: Papilaky Yankóhoz

Lesem soraidat, nem látom,
mi van veled, barátom?

 

BÁRCZAY LászlóÖröklét

A nemlét unalmát kerülni akarván,
Hozzá csapódom, Ő lett az Uram már,
A feltámadott Isten veszni nem hagyhatott,
Kapott hatalmazást, benső parancsot.

Akkor vagyok boldog igazán, egészen,
Ha az isteni erőtér jelenlétét érzem.
Ott hol azelőtt káka én katatott,
A hithű bizonyság új erőt támasztott.

Vidám napjaimon így gondtalan járok,
Szellem sejtéseim kétoldali árkok,
Miközben lépteim visznek mind előbbre,
Békével gondolok a csendes temetőre.
És a Teremtőre.

 

BÁRCZAY László: Potyautas

Most van a nap lemenőben,
Kimegyek a temetőbe.
Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.
Internetes verset szörnyűt írni
És lopni, lopni, lopni, lopni.
Utazgatni törvényen túl,
Mint a többi finom magyar úr.

 

BÁRCZAY László: Ez lesz

Sosemvolt pocsék idők
köszöntettek miránk,
szenvedi a líránk.

Bújnál barlang mélyibe,
állnál szakadék szélibe,
haszna mihaszna.

Régen talán jobb volt,
emlegetik az óbort,
zsongó emlékek.

Pattanj fel a múlt lovára,
jobb jövőnek vágtatva,
nézve előre: célt elérd.

Előtted a tudás fája,
megigéz az eszme vágya,
újdonságok jótéte.

Kihajt az új gondolat,
elringat a gondola
magyar Velencén.

 

BÁRCZAY LászlóEz van

Igaza volt Szilárdnak:
marslakók vagyunk,
azok is maradunk.

Volt Adynk és Dsidánk,
s bár panaszkodnak miránk,
vélt igazuk téves szó.

Téves tévés álnok szóknak,
minket elmarasztalóknak
hinni badarság.

Mégis hasznos ez a gaz,
mert visszhangja az igaz,
javunkra így válik.

Ezért aki minket szid:
szidalmait el ne hidd,
szedd össze magad.

Régi tudat tudat:
míg a kutya ugat,
a karaván halad.

 

BÁRCZAY László: Imádság

Úristen ki vagy,
Ha nem is a mennyekben,
Hanem a parány-dimenziók
Mindenen túli létében,
Áraszd ránk bölcsességedet.
A Közkincs minden tagjára,
Magyarhon lakóira,
Az EU összes polgárára,
A Földgolyó népességére.
És bocsájtsd meg bűneimet,
Szertelenségemet,
Nagyképűségemet,
Kérlek bocsájtsd meg Istenem,
De ugyanezt kérem újfenten.
Ámen


BÁRCZAY László: Abszurd abszurd

Selyempincsit hoztak be
egy ezüstös tálon
nem volt felszeletelve
megsütve sem az idén
Madagaszkár szigetén
what's that kérdi
az ifjú lord húgát
egy idősebb ladyt
mint aki nem érti
mi bezzeg annál inkább
mert itt tárgyal
a magyar küldöttség
ráncolja a homlokát a sors
hazát cserél az ország
de nem tudja sok jó fej
ez itt vajon jó hely?
és megterem-e
a négylevelű lóhere?
fővárosában
Benyovszkygrádban
már építik az oroszok
az ötös metrót serényen
adóságuk fejében
a selyempincsi mégis kisült
behozták ezüstös tálban
az ünnepi VIP lakomára
s bár kutyába sem néznek minket
mégis eszik a pincsinket
a magyarok mesterszakácsa
újévi malacnak álcázta
épül hát az ötös metró
kell hozzá még egy kis kölcsön
a sok váratlan kiadásra
meg ki tudja hány év
de ez már nem érv
megköttetett a paktum
punktum
áldást ad rá a világbank
vabank
ki tudja mi lesz a vége
ne is törődj véle
Vége...!

 

BÁRCZAY LászlóFelemás reflexiók

Ha igazi boldog akarsz lenni,
Tegyél le róla.
Szertefoszlott a remények
Színes takarója.
Csalóka álmok bűvös igézete
A semmibe tűnt tova.

Hálás lehetsz a jövendőnek,
Hogy mégis van valami.
Ha nem vetted volna észre,
Visszafelé tart az idő,
Jövő jelent alakít,
És elmúlt a múlt.

De azért szedd össze magad.
Szédítően sebes a gondolat,
Fénynél gyorsabban vágtat
A tudat paripáján,
Valahol az istenek táján,
A parányi létben.
Ez a furcsa az egészben.

Jó volna persze tudni:
Miért is élünk.
És ha már élünk,
Miért is halunk.
Kísért közben a folytonosság.
Nem kétlem nem érted,
Miként magam sem.
Mégis talpon tart
Az egyetlen megmaradt remény,
Az örökös keljfeljancsi:
A megújító gyémánt alázat.

 

BÁRCZAY László: Jennyt álmodtam az égből
Szabad fordítás Agatha Christie: Jenny by the Sky c. verséről 

/ Jenny te az égből jöttél
Szeretet királynője lettél
Szegényeké s szereteté
Így maradsz meg mindörökké /

Megy, mendegél Jenny méltón
Hegytetőn, széljárta tájon.
Nagyon várom jöjjön felém,
Szellemet vár hegy tetején.

Hűvös este, borzad lelkem,
De találkoztam az Istennel.
Erdők mélyén együtt jártunk,
Néztük a teremtett tájunk,
Néztük együtt, s jónak láttuk.

Világegész az Istené teljesen,
Tejút száguld, célja az ismeretlen,
Mégis minden Isten műve: mindenség,
Hegy-völgy, veréb, apró kicsi semmiség,
Gyönyörtette az Urat a teremtés.

Végezetül megjött Jenny az egekből.
Sétál hegyen, sírhatok most egyedül,
Arca, szíve a magasságos égbe néz
Távol tőlem, tekintete mennybe ér.
Látom, vagy csak megálmodtam ahogyan
Szeretettel ballag lassan, boldogan.

Szívem-lelkem hívta létre Jennykét,
A hegytető neki mindig is a boldog lét,
Ragyogása a magányos békesség.

Hideg estén sétálok az erdőben,
Énmelletem lépeget az Úristen,
Mindenséget megértettük mindketten.

 

BÁRCZAY László: Újfajta karácsony

Sokat voltam távol a szellemi léttől,
Tudással versengtem, vívódtam körében.
Ám a tudás Júdás, aprópénzre váltja
Földi létünket, minden értékünket.
Szellem kapcsol össze embert és Istent,
Közös létet. Áhítat, hitből szőtt remény.
A csoda talpköve, váratlan esemény.
Ott hol a semmi tétován lüktetett,
Megjelent az égi, megváltó üzenet.
A szellem testvériség, kétségre semmi ok,
Naponta születnek újfajta Krisztusok.
Szelíden told félre a rádfogott fegyvert
Mosolygva oktasd, kit az Isten megvert.
Az új erő hatalmas, múltat és jövőt
Egyesít jelenben, megszentelt szellemben.

 

BÁRCZAY László: Adventi antimédia

Végesteli végig az utak mentén
Piroslottak hullámzó pipacsok,
S mindenki boldog volt,
Aki csak arra járt.
Nem játszadozott a mennykő,
Nem dörgött vihar, pusztító szele,
Nem döntött romba házakat.
A tengerész sem aggódott,
Szökőár sem fenyegetőzött.
Vidáman diskuráltak az öregek otthonukban.

Ódát dalolt a költő,
Csitítóan zuhogott a vízesés.
Párduc lomhán más oldalára fordult,
Mosolygott rabra a foglár.
Elfordult az élet a haláltól,
Unatkozott a hazugság,
Falevelet ért a dollár.
Ezek voltak a hírek:
Nyugodtan maradtak az írek.

Ha csakra vársz most, nincsen csak,
Képzeld zsebemben nem nyílott ki a bicsak.
És ha még mindig nem hiszed,
Mert ellenkezik az eszed,
Ne kételkedj.
Előállt a tudatod:
Nem várt békét mutatott.
Más dimenziókból.