BÁRCZAY László: Kallódó ismereteim nyomában (1)

Ugyanaz húzszor, ugyanaz százszor, a zárszó még nincs meg
Halvány mécses pislákol, lassan terjed a fény
Valahol halkan dalolnak, dörmög a másik
Sebbel-lobbal társaság közeleg, kedvük vidám
Ám villám csap messze. Döreje egyre késik
Éjszaka van, halihó kiált valaki, zagyva röhej
Delejes sejtelmek éje nem ilyen, az egész értelmetlen
Átkozott vak tunyaság, sajátos keringő a semmi körül.

 

BÁRCZAY László: Kallódó ismereteim nyomában (2)

Beszéld el, amit tettél s ha nincs más, mit tévedtél
Immel-ámmal készíts forró fürdőt, ázzál s ne fázzál
Tétován menj tovább, a lépések mindenről tudnak
Ugrik a percmutató, szalad az élet, alkonyodik, este van már
Krisztust levették a keresztről, ha láttad volna csodálkoznál
Hogy mi miből lesz? Ámbátor az ég alján enyhe pír cirógat
A mustáros napsütés már másfelé tart. Ott egy vipera!
Ja igen: sziklasírok sora ez, viszik a halottat feltámadni.
Na igen, minden szabályszerű, bölcs a lét és igaz a valóság
Némelykor ugyan más a másvilág, ha beleszól az emberiség
De mindenki mindig buta nem lehet, s ha sírnak is sokan
Átvirrasztott esztendők után rád bámul a zöldből a piros szamóca.

 

BÁRCZAY László: Kallódó ismereteim nyomában (3)

Alkonyat – néha pára, néha nappír
Csak a rózsák illatoznak, már amikor nőnek
A kőnek mindegy, az ember konok, teszi dolgát
Csak a szándék vezéreli, néha lazít, visszanéz vagy előre
Esetleg a lőre vezérli, de szombatonként a papok
Még a prédikációt dikciózzák, cirkusz is van valahol
Csak a lényeg ne ülj fel az autók zajának, még pár
Év és eltünnek. Mindenesetre szép volt ostoba
Száguldásuk – vagy mégsem? Kevés a sikló mostanában
Kevés pamutot gombolyítanak kékeres kezek, a muskátli
Még virágzik, de éppen ebben a percben gyökeresen vált az élet.
Egy rózsaszínű slaug reményt locsol minden irányba.
Esteled

 

BÁRCZAY László: Kallódó ismereteim nyomában (4)

Hovatovább csak várok, hallgatni merek, nevetséges percek,
órák, napok, évek, élveboncolás, szamárordítás, száradt zsugor
Aki nem fél, talán nem is érez, vagy az öröm placebója csitítja.
Itt egy felleg, ostromolja a másik, szédült kavargás az égen
hurkot vet a lét, belesántikál a fáradt, szédelegve, gyáván
Piros léggömbök, arany kandelláberek világa rég letűnt már.
Az őzek még kószálnak az erdő szélén, a harmat csillog
a nap a régi még, de a mágikus éj szétfoszlott, sok réteg világít.
Ha valaki tudja, értesítse e szentségeket, vihart kavart a gondolat.

 

BÁRCZAY László: Kallódó ismereteim nyomában (5)

Az abszolutum szárnyakat ad, óda tanít, tér tanusít
Persze kicsit forog a világ, szívzaj, hálóból visszadobott hal csobbanása
Ugyan hol vagytok ti régi fiúk, víg osztálytársak? Temetetlen hevertek
Vagy álljátok a sarat mint rég, igen igen tudja az ég, csak az ég!
A parányi messze tanít, nagyítót kisebbítőre cserél a bölcs
Beszéde mélyén is ott lobog a büszke tudás vára, magasra szöknek tornyai
Gótikus esély, elnémulnak a jajszavak, a Notre Dame is szűri túristák
ámult, lelkes bár lehet ostoba hadát.
Megelevenedik a semmi, ezúttal lét a neve, szüli az ér
A tett rugója megértésre talál, hozzásimuló percek mutatják

 

BÁRCZAY László: Kallódó ismereteim nyomában (6)

Elnémult az Éden, kacskaringós út vezet a teljesség felé
Fizikát jelenít a lét, de titkos hangjait süket fül nem veszi
Mindent áthat a ringás, magas tekintetű személyek szólnak
Szabályozva elménk.
De lépjünk tovább, mi tárul elénk?
Egy selymes öv, magában úszik a légben, varjú figyeli fatetőn
Vannak még fák, tisztességesek, egyenes derékkal kiállnak
Éppen csak nem kiáltanak, madarakat fogadtak fel csivitelni
Szép a lég, úsznak a felhők, gond nincs e pillanatban,szabadon
Csacsog a lét, az éppen itt lévő, míg az ember fejti titkát, vigyázva
Emeli fel ujját a tudás, s készíti hegyezve piros ceruzáját.

 

BÁRCZAY László: Kallódó ismereteim nyomában (7)

Ott ahol fénylik a teremtett valóság
sziklaszilárd falak állják el az útját
kimért esztendők megszabott rendje
feszít fel minket a gondolat keresztre
mégsincs minden veszve, megérint hátunkon
egy zsákba gyömöszölt össze-vissza lim-lom
közülük biztos kéz kiválaszt néhányat
véletlen válogat, csillagszél dobálhat
szerkeszti a megoldást,szétfeszít rejtélyt
itt az újdonsült tudás, a megoldott rejtvény
szakadt rongyos létünk mégsem fuseráltan
rögzül végül; hanem az aranypárás léghez
kacsolja az idő, mely mindent készre végez.

 

BÁRCZAY László: Rímes remény...

A hullámlét fényében szenderegve élek
Két kezemmel ritkán érezem a létet
Ott ahol örömmel lendíthetem sorsom
Sokszor gátat emel mindennek a gondom
Node sebaj, lesz ez még másképp is
Lesz új világ, új élet, lesz új Teremtő is
Nagyságos ÚR lesz, jóságos és tiszta
A régi engedélyek nem jöhetnek vissza
Nem kell háborúsdi, nem kell rémes börze
A tiszta lét áthat mindent mindörökre

 

BÁRCZAY László: Magasban

Kanyargós utak visznek fel a hegyre
Szédítő magasban egymagam megállok
Alattam szétterülő sokrímű világok
Akarva-akaratlan rábukkanok egyre
De hisz ezt az egyet türelmetlen vártam
Ez a tiszta törvény, a magas parancs tükre
Túl az életen, boldogság-határon
Lét és nemlét között fénylik mindörökre.

 

BÁRCZAY László: Beszélnek a zöldek

Éjszaka beszélnek a fák és a füvek
Esti szürkületben kezdik beszédüket
Mikor lemegy a nap, a fény nem akadály
Téma pedig ember, a meztelen ragály
Ahogyan ők mondják: eme díszes horda
Telíti az étert, mindent összehordva
Nevetséges sztorik, végnélküli álnok
Tévé néven ismert rettenetes álmok
Tisztesség és élet olyan messze tőlük
Akárki láthatja, mindegyik ütődött
Tölgykirály, nyirtündér, fű, fa, virág, gomba
Titkos rezgés nyelvén elküld a pokolba.
Különös kultúrlény, jó lesz ha vigyázol
Keserves végedben nem lesz aki gyászol.

 

BÁRCZAY László: Minden és Semmi

Egyben rezgő háló, hívhatod Taónak
De külön bogjai többfelé mozognak
Ez a világ
Percek, órák, évek, örök ismétlések
Egybefont összlétük, édes visszhangének
Ez az idő
Mi miért történik, meg akarod tudni
Képleteket írhatsz, nem mindenki érti
Ez az eszme
Ki hozta ezt létre, jött létre mivégre
Milliárdos magány, kérdések kérdése
Ez az élet
Örök kibékülés, elképesztő tudat
Amely végül mégis titok utat mutat
Ez a halál

 

BÁRCZAY László: Haiku... Hármas

Napfény, szél, felhő
Egymást pajkosan űzi
Megteremtett Föld

Napfény, szél, felhő
Egymást pajkosan űzi
Józan ésszel élj

Napfény, szél, felhő
Egymást pajkosan űzi
Ötkor zár a bár

 

BÁRCZAY László: A halál halála

Erdőn szétterülő hajnali ködben
Lassan bóklászok alig erőlködten
Mellettem serceg, gyufaszál világít
Édeskés illat, valaki pipázik
Meghallom a hangját, rekedten érdes
"Hát aztán maga itten miket keres?"
"Tudja maga azt jól, én a Halál vagyok"
Kapok kobakomra egy jókora nagyot
Elfeledtem szólni: a halál halhatatlan
Így aztán od'lettem, mivelhogy meghaltam
Hogy ha feltámadok, adok majd nékie
Elégtételt veszek, így dukál végtire.

 

BÁRCZAY László: Melankólia

Az estharang, Istenem az estharang
figyelek, mégis oly ritkán hallhatom
Tél, Tavasz, Nyár, Ősz következik rendre
változatlan várakozás, béna manók tánca
néma vész fenyeget, ott ahol alél
a testvériség és a szabadság, de
mindenekfelett az öröm hiányzik
bebörtönözve, roskatag ül cellájában

 

BÁRCZAY László: Csillagmágia

Gyönyörű csillagok, hozzátok röpít létem
tőletek várok vígasztalást, választ,
tudást és nem-tudást; amit az elme elvét
értelmet, erőt kételyünkre támaszt ,
Csillagpor, csillagszél beszélj, beszélj, beszélj!

Gyönyörű csillagok, ne hagyjatok árván
tessék-lássék élek, kell, hogy vigyázzon rám
valaki, ki hatalmas, kimutatni képes
amit a komputer nem tud, a szánalmas, a rémes
Csillagpor, csillagszél beszélj, beszélj, beszélj!

Kapcsolatunk az, ami hiányt mutat
nincs kibontakozás, nem látom az utat
Csillagpor, csillagszél beszélj, beszélj, beszélj!

Járd át sejtjeimet, épülj be testembe
fúvasd át lelkemet, homályt kiseperve
Csillagpor, csillagszél beszélj, beszélj, beszélj!

Gyönyörű csillagok, én senkit sem imádok
De némi türelemmel fejfenntartva várok
Csillagpor, csillagszél beszélj, beszélj, beszélj!

 

BÁRCZAY László: Fohász

Boldog elődeink ősbirodalmában
Magas hegycsúcsokon éldegélő népek
Megnézhetnétek kristálygömbjeitekben
Hogyan hajlítgatja a múlt a jövőnket.
Látni vesztünket, vagy igéretet véltek
Olyant, mit mindig is a hívők reméltek
Öröklétet, titkát mi semmiben rezeg.
E koldus utókor kegyelmet kéreget.

 

BÁRCZAY László: Régi idők dala

Kicsi csomagjával érkezett haza
az anyó, letette, fáradtan leült.
Mióta megvénült, néha nem tudta
mi van vele.
Sohasem látott Picassót, Max Ernstet
Cezzane-t sem.
Hogyan is láthatott volna, Pilispalánkán élt.
Jó régen itt látta meg a napvilágot,
s itt lepte el kékesszürke szemét a
szürkehályog.
Tanult volna tán, de a tanító sem tudott sokat,
nem igyekezett, nem fárasztott másokat.
Így aztán amikor a kongresszus összeült
Amerikában,
ő fáradtan leült, kezét tördelve
Pilispalánkán.
Nézte őt az Isten, nézte a lelkét,
s körülötte lévő kétszázöles telkét,
nem sírtak, pirultak, mint két rajtakapott
gyermek,
kiket rosszaságért mégcsak meg sem vertek.

 

BÁRCZAY László: Haiku...Hármas

...
Nyúl és az agár
Versenyt fut az életért
Küzdelem elem

Nyúl és az agár
Versenyt fut az életért
Lekonyul a nyúl

Nyúl és az agár
Versenyt fut az életért
Eb ura fura

 

BÁRCZAY László: Szófukar vallomás

Megjelent a múlt, tetőzött az ár,
Iszonyatos kétség, jellemeset kizár.
Tudom, mások irányítottak rosszra:
Halképű tanítók selejtes eposza,
Mégis a múlt rámront, a jelen szinte semmi,
Kérdhetném konokul, mért kell ennek lenni?
Hiszen hazámban és mostanság élek,
De megkínzott szívem ebből mit sem érez.

 

BÁRCZAY László: Végkifejlet

Mostanában sokat sírok,
Mert megnyílnak a sírok.
Képtelen fejezet, kifordított
Világ, meg nem értett én,
Diszharmóniák.

Tépelődöm, de eszem,
Jártatom az eszem.
Lehanyatlom, mint a nap,
A macskám járt így minap.
Végzetérzet.

Valahol bujkál a remény,
Kitartó légy és kemény.
Talán megfordul a lét,
Túlságosan nagy a tét:
Ne foglalkozz vele.

 

BÁRCZAY László: Lételemek

Ha lennék valaki,
Tán el tudnám mondani:
Mi fáj.
A semmi létezik így:
Álomnélküli valótlan,
Nincs mosolygós képe,
Üres lap a fényképe.
Szavalata szótlan szó,
Így is jó, meg úgy is jó.
De ha már egyszer semmi:
Szeretne valami lenni.

Szeretne élni, létezni,
Dühöngve átkozódni,
Kimondani a rettenetet,
Dacolva csúfolni a jelent,
Amit a semmi jelent.

Ja, ha tudnám mi a világ,
Boldog is lennék talán.
Ha tudnám mi a lét,
Nem kutaskodnék szerteszét,
Nem ereszteném el a gyeplőt,
Vágtatva a valami után:
Kacagnék a cél előtt.
Ha lennék valaki,
Tán el tudnám mondani:
Mi fáj.

 

BÁRCZAY László: Történelemóra


A becsületes tömeg lopni kezdett.
Szét is széledt szerteszét,
Nem jár a dal ütemére,
Nem hajt senkit már a vére,
Azt hinnők mindennek vége.

De megjelent a tudomány,
Átlátszik a falon,
Ez az újabb adu ász,
Érthetetlenül sorjáz
Elképesztő tényeket,
Igaz, de senki sem érti meg.

Mégis pénz és vagyon
Szűnik hatalmad,
Szétárad az agyamon
Megnyugtató tudatom:
Elszáll a sok régi lom,
Nyujtózva széttárom karom.

Itt van már az új vasárnap
Senki sem ilyennek várta,
Neki a tekintély is nulla,
Nem halott már a hulla.
Mikor szól az új fizika
Az ember ámul: csoda, csoda!

Oly sok viszály után törve nem,
Megmarad a nemzet,
Mégsincs itt a világ vége,
Kacagva néz fel az égre
Petőfi és Kossuth népe
A magyarok Istenére.

 

BÁRCZAY László: Háromszor nyolc sor

Volt valaha úgy,
Hogy ne lett volna remény?
Szórakozott fogorvos
A gyárkémény tetején,
És más bizarr képek
Mindenkor éltettek,
Egy más valóságba
Tétován léptettek.

Sarkantyú peng
A vitézi bálon,
A múlt szövedéke
Betakar hátamon.
Majd megjelenik
A jövendő képe:
Gondolatutazások
Lelkeinkbe vésve.

Minden megeshet még
Mit álmodni sem mertél,
Sok új történhet
Az öreg Duna mentén,
Szórakozott fodrász
A gyárkémény tetején,
Egyet ne felejts csak:
Mindenkor van remény.

 

BÁRCZAY László: Ami mindenből kimaradt

Nem érti a tudás és a hit,
Vagy akár ki gonoszt istenít,
Nagy Úr a véletlen...
Mégis igaz a fáma, rája
Támaszkodik a törvény s tett,
Mindez azonban honnan eredhet?

Itt mutat titkot a parányi lét
A minden anyagin túllévőn felé,
Hol nincs már tér és idő.
Ott lakozik a bölcsesség s erő,
Meglehet maga az Úristen:
Bárcsak segítene árva lelkeinken.

 

BÁRCZAY László: Életkép

Az őz okos fejét fenntartva szimatol,
Talán ellenséget, vadászt sejt valahol,
A sün pisze orra kutatva járja át
Környezete zöldjén hangyabolyok halmát.
A sikló fenyő alól meredten nézett rám,
Élő tekintete jelzi, ez nem maga a halál.
Apró neszek mindenütt, rovarok, bogarak,
Magam is zajt csapok, félretolt ág alatt.
Ez az erdő, tudatja ezer szín és illat:
Ismét itt a reggel, megint felkelt a nap.

 

BÁRCZAY László: Félkomolyan

Kávéházak mélyén írók társasága
Jaj de hiányoztok, no de mindhiába.
Van egy kis vigaszunk, megláthatod itten:
Az új módi kárpótol, irkálhatsz a neten.
Kárpótol? – dehogy is, a szint nem a régi,
Jó az amatőr, tisztes, csak nem égi,
Hajdani Mesterek leírni sem merem
Nevetek, de azt mégis elismerem:
Zöldell az új írás is, friss, illatos, üde,
Ne vegye magára, akinek nem ünge!

 

BÁRCZAY László: Éneim

Valahol messze egy másik létezés él,
Valahol messze él egy másik lényem,
Kiváncsi vagyok magamra, megélem
A találkozást, vagy ködként elalél.

Túl a mindenségen, vagy belül mindezen?
A távolság dermesztő, képzelni sem lehet,
Akárki állítja vétózik értelem,
Csak gondolat világítja be a végteleneket.

Itt és most én vagyok, ott és most ugyanaz.
Hisz ha mindent tudnék, meglenne perc alatt
Minden titok nyitja, az egyesítő halmaz,
S magamhoz ölelném szorosan magamat.

 

BÁRCZAY László: Gondoktól távol

Megesett vélem álmaimban egyszer
megfeledkeztem arról,hogy élek.
A tovatűnő, surranó vidékek,
mint valami új, remeklő vegyszer
boldogságot osztottak, ígértek.

Hogy mi a boldogság: ez egyszerű
megszünt a gond, mi rágott mint a nyű,
eltünt az örökös életkeserű,
átfutott a szellem tisztító tüze,
minden árnyékot a homályba űzve.

A boldogság üzenet tinéktek,
számon kéri: gondtalanul éltek?
Kússzatok fel nyugalom fájára,
nézzetek körűl az elterűlő tájra.
Egyként tekintve előre és hátra.

 

BÁRCZAY László: Mindörökre

A hullámlét fényében szenderegve élek
Két kezemmel ritkán érem el a létet
Ott ahol sikeresen lendíthetném sorsom
Gyakran gátat emel mindennek a gondom
Node sebaj, lesz ez még másképp is
Lesz új világ, új élet, lesz új Teremtő is
Nagyhatalmu úr jön, jóságos és tiszta
Régi engedélyek nem járhatnak vissza
Nem kellenek háborúk, nem kell rémes börze
Áthat a tiszta lét mindent mindörökre.

 

BÁRCZAY László: Peszimisszimó

Megszállta a lidérc az itteni létet,
Asztal emelkedik, titkok lappanganak.

Ámulattól sápad, borzad a lélek,
Vigyorgó koponya gúnyosan hívogat.

Táncra perdül éjjel az elhagyott temető,
Aggódó arccal mereng a Teremtő:

Eddig csak az élők, most a csontvázak is,
Meghibbant mára az egész golyóbis.

Baglyok huhognak, borzalmas sikoly,
Válasz rá bömbölés, zokognak szüntelen.

Ércből öntött szobor reccsen dőltekor,
Megroppant a rend, szétszórt minden elem.

Szörnyárnyak röpdösnek, pokol malma őröl,
Minden még ép tagot lecsapnak tőről.

Itt tart ma a világ, vigaszra ne számíts,
Életünk szánalmas, az a túlvilág is.

(Mit szólsz Micimackó? Kérdi Róbert Gida,
– Kinek szíve nehéz, Jót tesz egy csupor méz.)

 

BÁRCZAY László: Sötétség 

Hanyatló égi nap, ne tétovázz tovább,
Hunny le egészen, hagyd ránk az estet,
S ha fénylő Hold-kémeddel meglested:
Tudhatod sírunk, könnyünk szaporább,
Mint fönn a csillagok sziporkája.

Álmunk való: az emberiség vétke,
Az éjjel mulandó, ennek mégsincs vége.
A gonosz habzsol, kurjongva kiáltja:
Én vagyok a jó, az egyetlen igaz,
Miközben terjed, mint termésben a gaz.

 

BÁRCZAY László: Titkok

Hallottad azt: már a halál sem biztos.
Kételkedj, ez jár e vélemény nyomán.
Pislogunk persze árván és sután.

Szárnyszegetten várunk a poros út végén,
Fejünk égre vetjük, a végtelen mélyén
Megkapaszkodhatunk a túlélés reményén.

De a mi sorsunk nem sok, közel a semmihez,
Mégis titkok sodra a lényeghez vezet:
Az értelmet kutatni valódi élvezet.

Van valami itten, amit nem is sejtünk,
Valami titkos erő, rejtélyes hatalom,
És ha ez így igaz, fel harsonáddal dalom.

 

BÁRCZAY László: Ott álltam,

hol magasodik a lét, felfelé mutat a nyíl
A valóság kergetett, szűnt a kétség,
Mégis mit látok ? Sétáló párok, szandálnyomok a homokban, csokoládé szín
De hol az értelem? Kérdem, miközben az öntudat hintázik
kifeszített valamin fák között.
A hinta ugyan zuhan alá de válasz nincs
Aha! Képletek, négyzetgyök -1 és a többi rejtelem, meg kvantum szavak
(Míg Miskolcon régen a szabók és cipészek de tudtak mindent – nem is oly rosszul)
A múltkor egy sikló nézett rám a fenyő alól értelmesen
ebből tudtam meg, hogy él, és hogy én is élek...

 

BÁRCZAY László: Botrányos sorok

Álom erdő, erdő álom
Önmagamat szájon vágom
Csak azért, hogy rímeljen
Meg hideg is van, didergem.

Álom erdő, erdő álom
Köd kúszik a havas tájon
Eltűnt a nap: fény és Isten
Szomorúság, szürke minden.

Álom erdő, erdő álom
A WC-t magamra zárom
A WC-nek van értelme
Water closet rövidítve.

De mi értelme a C négyzetnek
Fénysebességnél nagyobb tétnek
Nincs ilyen a nagyvilágon
Álom erdő, erdő álom.

Kis karácsony, nagy karácsony
Örvendezz a fenyőfádon
Két év múlva világ vége
Megjósolta maják népe.

Most kettőezer tízben
Majd csak megsegít az Isten
Álom erdő, erdő álom
Egy életem, egy halálom.

ui. Hacsak nincs reinkarnáció
Mint hiszi némely náció.

(2010)

 

BÁRCZAY László: Cím nélkül

Álomerdők, tündérpaloták
Opálszínű jéggé dermedt tavak
Szédítően magas hegycsúcsok
Harapnivaló friss levegő
Kék éjszaka, végtelen jelen
Díszlet díszlet hátán
A képzelet színházán.
Ott hol a manók bányajárataiban
Boldogságércet bányásznak
Láthatatlan madarak és érzelmek röpködnek
Örökös ragyogás ad erőt, tápot
Ilyennek láttatod e furcsa világot
Melyet felfedezni indulsz te bús
Elűzött hajdani miskolci Kolombusz.
A lét terme kitárul és mutat
Kristályvitrinekben őrzött érmeket
Melyek mind tieid, hisz megszerezted őket
Egy különös versenyen, mit úgy hívnak, hogy Élet.

 

BÁRCZAY László: Cintányéros cudar világ

Cintányéros cudar világ
Eszem a nemjóját,
Cintányéros cudar világ
Szedem a hullottját,
Cintányéros cudar világ
Főzöm a pálinkát,
Cintányéros cudar világ
Kedvem az égbe hág.

Bánatos az ébredésem,
Babám vétkem mondd meg nékem,
Ne hallgass el semmi vétket,
Készíts nekem gyógyír étket,
Készíts nekem jótett étket.

Valahová el kell menni,
nem járt helyen bolyongani.
Bodri kutyám mondd meg nékem,
Megélhetni lesz-e pénzem,
Mi lesz az én örökségem.

Rabolgatni nem rabolok,
Újfent-újfent elballagok,
Szedegetni fa hullottját,
Pároltatni a pálinkát.
Ha lesz, aki megetessen,
Végigélem az életem.
Cintányéros cudar világ
Eszem a nemjóját.
Ha nem lesz, aki megetessen,
Majd az Isten csak ad ennem,
Fordul a sors akármerre,
Mindig lesz pénz kenyeremre,
Közgazdászok csalfa népek
Akár mit is szédítenek.

Ha már végképp nem lesz ennem,
És sehová sem lehet mennem,
Akkor is lesz mit ennem:
Cintányéros cudar világ
Eszem a nemjóját!

 

BÁRCZAY László: Szelíd varázs

Amikor a rossebbel vitetnének Téged,
váltsd az átkot áldássá, jó, ha 
szeretettel gondolsz majd az átkozódóra,
sziklaszilárd hittel telik minden óra.
Érleld a lelkedet, emelkedett lesz tőle.
Ha ezek után eléred a Krisztusi létet,
táltossá változva mented az emberiséget.
Ablakod kitárod, rádborul az égbolt,
a pillanat szárnyán eléred Oriont.

 

BÁRCZAY László: Veretes igyekezet

Rangrejtett mondatok
és mély titkok sora
árad belőlem.
Apró semmiségek jelentik
a mindenség jeleit,
távolságokat átszelő
időtlen utakat.
Az akaratot, néma fogadalmat,
hogy jobbá igyekszem válni,
példát nyújtva a keresőnek,
utat mutatva igyekvőknek.
Éltetni véle a világot.

 

BÁRCZAY László: Nyelvőr

Ősi nyelv a magyar, éppen ezért hősi,
Magát megőrizvén szenvedett száz csatát,
Győztest vagy vesztest, ma már szinte mindegy,
De túllépett egy árkot, a tévedt Akadémiát.
Vesztes lett a Habsburgok és megszállók szócsöve,
Elzárkózott irodák maradnak belőle.
Fennkölt tudatmezők őrizték nyelvünket,
Olyan erőtér, melyből Krisztus is merített,
Magyar egyistenhit, vize az életnek.

Keleti szél hitet ébreszt virágom, virágom,
Tied minden öröksége világom, világom,
Tied minden öröksége világom, világom.

 

BÁRCZAY László: Sumér fohász

Enlil atya Te jövőbe látó
mi még élünk.
Vetésünk fogytán, folyóink zavarossá